„A kedvenc ruhából varrt baba vagy állatfigura biztonságérzetet, szeretetet jelent a kis tulajdonosának, hiszen vele volt azelőtt is, hogy játékként megszületett volna.”
Annyi történet, érzelem és fontos pillanat kötődik a gyerekruhákhoz. Nézzük csak, az édesanyák részről a törődés, míg tiszta ruha lesz a sok maszatos kis holmiból. A gyerkőcöknek a kényelmes vislet, a kedvenc kis motívum a ruhácska elején, sokszor a kedvenc színek is megmutatkoznak már pici korban. Egy lyukas farmernadrág mögött biztosan ott van egy izgalmas történet az udvari fociról vagy egy jó fogócskáról. A téli meleg holmiban benne van a havazás és az ünnep hangulata is.
Ahogy hajtogatom a gyerekruhákat, mindegyikről bevillan egy kép, egy gondolat.
Nem őrízgetek sok holmit, a gyerekek első éveiből az első pár cipőket és a rajzokat tettem el csupán. A ruhákat szeretem továbbadni, örömmel tölt el az érzés, hogy használatban lesznek, amíg bírják. Persze akad néha olyan darab, amihez valamiért jobban ragaszkodunk. A gyerekenek is lehet kedvencük, amiről nem szívesen mondanak le a tesó javára, miután kinőtték. Ilyenkor jó kreatívnak lenni, kitalálni, hogyan őrizzük meg hasznosan, milyen utóéletet éljen tovább az adott ruhadarab.
Úgy 2 éves lehetett a lányom, amikor elkezdett babázni az 1 éves szülinapjára kapott nagy mackójával. Kapóra jöttek a régi kisruhái, szuper babaruhák lettek a 62-68-as méretű ruháiból. „Igazából” lehetett velük öltöztetni, a mai napig ezeket viseli még a mackó.
Talán a legmaradandóbb, legkedvesebb tárgyak azok, amelyeket szeretgetni lehet, amelyek társak a mindennapokban. A kedvenc ruhából varrt baba vagy állatfigura biztonságérzetet, szeretetet jelent a kis tulajdonosának, hiszen vele volt azelőtt is, hogy játékként megszületett volna. Az a tudat, hogy anya vagy a nagymama készítette, különösen jó érzést adhat egy kisgyereknek, hiszen fontosnak, szerethetőnek érezheti magát ezáltal is.
Akár együtt készítjük el, akár meglepetésként adjuk át, ezt az érzést mindkét esetben „belavarrjuk” a játékfigurába. Így születetett az alábbi egérke figura is. Egy kislánynak készítettem ajándékba az első ruhácskái felhasználásával. Egy kis bodyt és egy zsebes pólót hozott az édesanyja, e kettő kisruhából szabtam ki a figurát. Úgy helyeztem el a a textileken a szabásmintát, hogy a legkedvesebb anyagrészletek láthatóak maradjanak. Azóta a kislány már 9 éves és már maga is elkészítette az első egér figuráit a varrólecke segítségével. Öröm ilyen fiatal lánykát alkotni látni!
A fotón látható egér figura a Pöttyös egérke varróleckében található szabásminta alapján készült.